Lillafüred vizesés
TheLizardQueen Flickr

Lillafüred

Lillafüred (Miskolc-Lillafüred) település Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található, közigazgatási szempontból Miskolc része, földrajzilag a Szinva patak völgyében fekszik.
Turisztikai jelentősége kiemelkedő, hiszen az ország egyik legjobb adottságokkal büszkélkedő hegyvidéki üdülőhelye, számos látnivalóval, gyönyörű tájakkal.
Nem csak a túrázók, hegymászók, kirándulás szerelmeseinek egyik kedvelt célpontja Lillafüred, de a vadászok körében is nagy népszerűségnek örvend.

lepke
kevincole Flickr

Lillafüred története
A Garadna és a Szinva patakok találkozásánál eredetileg is volt egy tó, ám ez túl kicsinek bizonyult, így nem tudta biztosítani a vasmegmunkáláshoz szükséges vízmennyiséget.
Ezt orvosolván, 1813-ban, Fazola Henrik völgyzáró gátat épített, tehát a tavat felduzzasztották.

Azt illetően, hogy honnan is ered a település neve, megoszlanak a vélemények, mégis legtöbben azt a változatot tartják helyénvalónak, mely szerint gróf Bethlen András, feleségéről, báró Vay Lilláról nevezte el a helyet.
liliom.jpg
Michael Hodge Flickr